Cue
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 5,690
Description
"A cím egy kis magyarázatra szorul. Miért Végszó? Vagy inkább kinek a végszava? Nem a német nemzetiségé, nem a nyelvé, nem a kultúráé ez a végszó, hanem azé a generációé, amely végigélte ezeket a nehéz évtizedeket, és most, a németek elűzésének 80. évfordulóján már csak kevesen vannak velünk." (Részlet az Előszóból)
A szerző az egyéni mikrotörténetek és a (nemzeti) történelem, illetve a kisebbségi emlékezetközösség metszetében a teljesség igényével mutatja be az egyéni tapasztalatokat és sorsokat meghatározó eseményeket, a kényszermigráció és a kollektivizálás hullámait. Idézetekben gazdag munkája tág teret enged a túlélők hangjának, és a kitelepítések történetéről való eddigi tudásunkat számos új szemponttal, összefüggéssel és adalékkal gazdagítja.
A magyarországi német nemzetiség mint saját identitással és társadalmi jellemzőkkel bíró közösség az 1941-es népszámlálás tanúsága szerint körülbelül 475 ezer főt számlált (az akkori határok között), míg 1970-ben mindössze 35 ezer állampolgár vallotta magát német anyanyelvűnek. A könyv az észak-dunántúli régió 63 településén a 2010-es években felvett 162 életútinterjú tudományos feldolgozásával, az egyéni élettörténetek elemeinek tematikus vizsgálata, majd az eredmények szintetizálása révén "mezoszintű" képet ad egy nemzetiségi közösség megtizedelődéséről, elsorvadásáról.
| publisher | Thought Publishing Circle |
|---|---|
| writer | Ritter György |
| scope | 480 |
| volume unit | oldal |
| ISBN | 9789635566693 |
| year of publication | 2025 |
| binding | hard knitting |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.